2026. március 10-én az Európai Parlament elfogadta a jelentést az EU intézményeinek dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről a 2022–2024-es időszakra vonatkozóan. Ez a szöveg értékeli az 1049/2001/EK rendelet végrehajtását, amely minden polgár számára biztosítja a jogot az európai intézmények dokumentumainak megtekintésére. A jelentés ajánlásokat fogalmaz meg az átláthatóság és az információhoz való hozzáférés javítására.
A dokumentumokhoz való hozzáférés joga az európai demokrácia egyik pillére. Lehetővé teszi a polgárok, újságírók és kutatók számára, hogy ellenőrizzék az intézmények munkáját. A jelentés a 2022 és 2024 közötti éveket öleli fel, és olyan közelmúltbeli ügyekre épül (különösen a De Capitani és a Public.Resource.Org ítéletekre), amelyek tisztázták e jog korlátait. Az előadó, Veronika Cifrová Ostrihoňová (Renew Europe, Szlovákia) hangsúlyozta a szabályok korszerűsítésének szükségességét a digitális kihívásokkal szemben.
A Parlament 602 igen szavazattal, 9 ellenszavazattal és 8 tartózkodással elfogadta a jelentést. Különösen a következőket kéri:
A jelentés bírálja továbbá az intézmények lassú válaszadását a hozzáférési kérelmekre, és rövidebb határidőket javasol.
A szöveget igen nagy többséggel fogadták el: 602 képviselő szavazott mellette, 9 ellene, 8 pedig tartózkodott. Ez a masszív támogatás azt mutatja, hogy az átláthatóság pártokon átívelő prioritás.
Bár ennek a jelentésnek nincs közvetlen jogi hatása, erős politikai jelzést küld. A dokumentumokhoz való hozzáférésről szóló rendelet felülvizsgálatához vezethet, ami megkönnyítené az európai döntésekkel kapcsolatos információk megszerzését. Gyakorlatilag könnyebben hozzáférhetne a törvényjavaslatokhoz, belső feljegyzésekhez vagy ülések jegyzőkönyveihez. Az újságírók és a civil szervezetek is nyernének a nyomozási képességeikben. Addig is gyakorolhatja jogát, ha kérelmet nyújt be az érintett intézményhez annak weboldalán keresztül.
Az Európai Parlament 2026. március 10-én 602 szavazattal 9 ellenében és 8 tartózkodás mellett elfogadott egy állásfoglalást, amely az átláthatóság nevében csapja be az ajtót. De a látszólagos egyhangúság mögött a szöveg egy vesszőt sem változtat az 1049/2001 rendeleten: megállapít, elítél, kér. És pont itt a probléma.
A Parlament megerősíti, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés alapvető jog. Igaza van. De egy jog, amelyet az intézmények büntetlenül megsértenek, csak díszlet. Az általa idézett számok lesújtóak: 2024-ben a Bizottság 6 938 kezdeti és 641 megerősítő kérelmet kapott. Ráadásul a vizsgált esetek 85 százalékában nem határozott a törvényes határidőn belül, és az esetek 60 százalékában a késedelem meghaladta a hatvan munkanapot. Egy állampolgár, aki három hónapot vár egy dokumentum megszerzésére, már elveszítette az információ politikai használatát.
Az állásfoglalás a Bizottság által 2024-ben elfogadott felülvizsgált belső keretet is bírálja. Azzal, hogy szűkíti a „dokumentum” fogalmát, nyilvántartási kivételeket és közzétételi vélelmeket ad hozzá, a Bizottság gyengíti a rendelet hatályát. A Parlament a Bíróság ítélkezési gyakorlatának tiszteletben tartását kéri. De ki szankcionál? Senki. A szöveg még azt is kéri, hogy esetleges szankciókat írjanak elő. Ez beismerés: a jelenlegi állapotban az átláthatóság nem kötelező, hanem diszkrecionális.
A Tanács sincs lemaradva. A Parlament elítéli a folyamatban lévő jogalkotási eljárások előkészítő dokumentumainak többségére alkalmazott LIMITE jelölést. Konkrétan ez azt jelenti, hogy az állampolgárok nem tudhatják, mit védelmez a kormányuk Brüsszelben, mielőtt a döntés megszületik. A Bíróság pedig elismerte a Tanács munkacsoportjai dokumentumaihoz való hozzáférést. De a hozzáférést még mindig kérni kell, és a Tanács rendszeresen megtagadja a trilógus dokumentumainak megnyitását: napirendek, négyoszlopos dokumentumok, jegyzőkönyvek. Az átláthatóság a bennfentesek kiváltságává válik.
A Parlament arra kéri a Tanácsot, hogy proaktívan tegye közzé a tagállamok álláspontjait. Mérhető a szakadék a valósághoz képest: a Tanács nyilvántartása 2024 végén több mint 527 000 dokumentumot tartalmazott, de több mint 72 százalékuk már hozzáférhető volt. A probléma nem a mennyiség, hanem a válogatás. A fontos dokumentumok, azok, amelyek az erőviszonyokat megvilágítják, továbbra is átláthatatlanok. Az állásfoglalás kimondja ezt, de közvetlen hatás nélkül.
A valódi eszköz nem a politikai kérések halmozása, hanem annak kényszerítése, hogy a döntéshozók elszámoltathatók legyenek. A szubszidiaritáson és a piacon alapuló megközelítés azt mondaná: tegyük a dokumentumokat alapértelmezés szerint hozzáférhetővé, szigorúan meghatározott kivételekkel és kötelező válaszadási határidővel, a döntés semmisségének terhe mellett. Az átláthatóság költség legyen a közigazgatás számára, ne az állampolgár számára. A Parlament képzéseket, kampányokat, eszközöket javasol. Ez hasznos, de nem helyettesíti a szankciót. A Bizottságnak és a Tanácsnak semmi érdeke nem fűződik a gyorsításhoz, ha a késedelem következmények nélkül marad.
Az állásfoglalás a minősítések független ellenőrzési mechanizmusát és a Médiatrice rendszeres auditját is kéri. Miért ne, feltéve, hogy ennek a szervnek döntési, nem csak véleményezési jogköre van. A mesterséges intelligencia terén a Parlament átláthatóságot követel az algoritmusok és a betanítási adatok tekintetében. Itt is, kötelező erejű kötelezettség nélkül, ez pia desiderium marad. A vállalatok tudják, mibe kerül, ha nem átláthatók: piacokat veszítenek. Az intézmények viszont semmit sem veszítenek.
A szankció nélküli jog nem jog, hanem papírra vetett ígéret.
Az Európai Parlament 2026. március 10-én 602 szavazattal 9 ellenében és 8 tartózkodás mellett elfogadott egy állásfoglalást, amely az átláthatóság nevében csapja be az ajtót. De a látszólagos egyhangúság mögött a szöveg egy vesszőt sem változtat az 1049/2001 rendeleten: megállapít, elítél, kér. És pont itt a probléma.
A Parlament megerősíti, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés alapvető jog. Igaza van. De egy jog, amelyet az intézmények büntetlenül megsértenek, csak díszlet. Az általa idézett számok lesújtóak: 2024-ben a Bizottság 6 938 kezdeti és 641 megerősítő kérelmet kapott. Ráadásul a vizsgált esetek 85 százalékában nem határozott a törvényes határidőn belül, és az esetek 60 százalékában a késedelem meghaladta a hatvan munkanapot. Egy állampolgár, aki három hónapot vár egy dokumentum megszerzésére, már elveszítette az információ politikai használatát.
Az állásfoglalás a Bizottság által 2024-ben elfogadott felülvizsgált belső keretet is bírálja. Azzal, hogy szűkíti a „dokumentum” fogalmát, nyilvántartási kivételeket és közzétételi vélelmeket ad hozzá, a Bizottság gyengíti a rendelet hatályát. A Parlament a Bíróság ítélkezési gyakorlatának tiszteletben tartását kéri. De ki szankcionál? Senki. A szöveg még azt is kéri, hogy esetleges szankciókat írjanak elő. Ez beismerés: a jelenlegi állapotban az átláthatóság nem kötelező, hanem diszkrecionális.
A Tanács sincs lemaradva. A Parlament elítéli a folyamatban lévő jogalkotási eljárások előkészítő dokumentumainak többségére alkalmazott LIMITE jelölést. Konkrétan ez azt jelenti, hogy az állampolgárok nem tudhatják, mit védelmez a kormányuk Brüsszelben, mielőtt a döntés megszületik. A Bíróság pedig elismerte a Tanács munkacsoportjai dokumentumaihoz való hozzáférést. De a hozzáférést még mindig kérni kell, és a Tanács rendszeresen megtagadja a trilógus dokumentumainak megnyitását: napirendek, négyoszlopos dokumentumok, jegyzőkönyvek. Az átláthatóság a bennfentesek kiváltságává válik.
A Parlament arra kéri a Tanácsot, hogy proaktívan tegye közzé a tagállamok álláspontjait. Mérhető a szakadék a valósághoz képest: a Tanács nyilvántartása 2024 végén több mint 527 000 dokumentumot tartalmazott, de több mint 72 százalékuk már hozzáférhető volt. A probléma nem a mennyiség, hanem a válogatás. A fontos dokumentumok, azok, amelyek az erőviszonyokat megvilágítják, továbbra is átláthatatlanok. Az állásfoglalás kimondja ezt, de közvetlen hatás nélkül.
A valódi eszköz nem a politikai kérések halmozása, hanem annak kényszerítése, hogy a döntéshozók elszámoltathatók legyenek. A szubszidiaritáson és a piacon alapuló megközelítés azt mondaná: tegyük a dokumentumokat alapértelmezés szerint hozzáférhetővé, szigorúan meghatározott kivételekkel és kötelező válaszadási határidővel, a döntés semmisségének terhe mellett. Az átláthatóság költség legyen a közigazgatás számára, ne az állampolgár számára. A Parlament képzéseket, kampányokat, eszközöket javasol. Ez hasznos, de nem helyettesíti a szankciót. A Bizottságnak és a Tanácsnak semmi érdeke nem fűződik a gyorsításhoz, ha a késedelem következmények nélkül marad.
Az állásfoglalás a minősítések független ellenőrzési mechanizmusát és a Médiatrice rendszeres auditját is kéri. Miért ne, feltéve, hogy ennek a szervnek döntési, nem csak véleményezési jogköre van. A mesterséges intelligencia terén a Parlament átláthatóságot követel az algoritmusok és a betanítási adatok tekintetében. Itt is, kötelező erejű kötelezettség nélkül, ez pia desiderium marad. A vállalatok tudják, mibe kerül, ha nem átláthatók: piacokat veszítenek. Az intézmények viszont semmit sem veszítenek.
A szankció nélküli jog nem jog, hanem papírra vetett ígéret.
