2026. március 11-én az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a 2026-os európai szemeszter szociális és foglalkoztatási prioritásairól. A Nela Riehl képviselő által jegyzett szöveg meghatározza a Parlament álláspontját az EU gazdaságpolitikai koordinációjáról, hangsúlyt fektetve a minőségi foglalkoztatásra, a szociális védelemre és a befogadásra.
Az európai szemeszter az uniós tagállamok gazdasági és költségvetési politikáinak éves koordinációs ciklusa. A Bizottság minden évben iránymutatásokat tesz közzé, amelyeket a Parlament megvizsgál, és amelyekről állásfoglalást fogad el. 2026-ban a vita a járvány utáni fellendülés, az inflációs nyomás és a demográfiai kihívások összefüggésében zajlik. A Parlament hangsúlyozza a költségvetési fegyelem és a szociális beruházások összeegyeztetésének szükségességét.
Állásfoglalásában a Parlament:
Az állásfoglalást 404 igen szavazattal, 208 ellenszavazattal és 20 tartózkodás mellett fogadták el. Ez a széles körű támogatás a főbb politikai csoportok közötti konszenzust tükrözi az erős szociális dimenzió fenntartásának szükségességéről az európai gazdasági koordinációban.
Bár ez az állásfoglalás közvetlenül nem hoz létre új törvényeket, befolyásolja a Bizottság tagállamoknak címzett ajánlásait. Gyakorlatilag ösztönözheti az Ön kormányát arra, hogy:
Állampolgárként nyomon követheti az országára vonatkozó konkrét ajánlásokat, és részt vehet az európai szemeszterrel kapcsolatos nemzeti konzultációkon.
Az Európai Parlament olyan állásfoglalást fogadott el, amely az európai szemesztert szociális célkitűzéseket termelő gépezetté alakítja, anélkül hogy hozzányúlna azokhoz a mechanizmusokhoz, amelyek valójában a kiadásokról döntenek. A szavazás (404 igen, 208 nem, 20 tartózkodás) nem teremt jogi kötelezettséget, de irányt szab: egy olyan gazdasági koordinációét, amelyre egyre több feladat hárul, miközben a politikai költséget senki nem vállalja.
Az európai szemeszter a tagállamok gazdaság- és költségvetéspolitikájának éves koordinációs ciklusa. Azzal, hogy a szociális jogok európai pillérének célkitűzéseit referencia-kritériumként építi be, a Parlament azt akarja, hogy a szegénység, a fiatalok munkanélkülisége vagy a fogyatékossággal élők foglalkoztatási szakadéka ugyanannyit nyomjon a latban, mint az államháztartási hiány. A probléma nem e valóságok mérése, hanem annak hite, hogy a további mutatók rendszere munkahelyeket teremt vagy kiemeli a gyermekeket a szegénységből. Minden új célkitűzés egy újabb jelentéstételi réteget ad hozzá, nem egy eurónyi növekedést.
A Parlament emellett legalább 20 milliárd eurós külön költségvetést követel az európai gyermekgaranciára, valamint az ESZA+ források 5 százalékának minimális elkülönítését a gyermekszegénységre. Ezek az összegek a költségvetési hatóságnak szólnak, de semmit nem mondanak arról, hogyan költik el a pénzt. A strukturális alapok tapasztalata azt mutatja, hogy a lehívási arányok és a kiadások hatékonysága jelentősen eltér a nemzeti közigazgatások szerint. Kiadási minimumot szabni eredményhez kötött feltételek nélkül annyit tesz, hogy azokat a tagállamokat jutalmazzuk, amelyek a legtöbbet költik, nem azokat, amelyek eredményeket érnek el.
Az állásfoglalás kimondja, hogy a szemeszternek tiszteletben kell tartania a szubszidiaritást és a nemzeti hatásköröket. Ugyanakkor azt kéri, hogy az országspecifikus ajánlások értékeljék a nemzeti költségvetések megfelelését a gyermekszegénység elleni küzdelemre elkülönített minimális forrásoknak. Más szóval Brüsszel határozná meg a kiadási prioritást, a tagállamok pedig viselnék a végrehajtás politikai felelősségét. Ez a felelősségátruházás hatalomátruházás nélkül pontosan az, amiért a polgárok az Uniót bírálják: máshol eldöntött célok, itt viselt költségek.
A Parlament azt is kéri, hogy a szociális partnereket és a civil társadalmat rendszeresen vonják be a szemeszterbe. Papíron ez jó szándék. A gyakorlatban kötelező konzultációkat és határidőket ad hozzá, anélkül hogy tudnánk, ki dönt végső soron. Egy adminisztratív egyszerűsítésre váró kkv számára minden újabb irányítási réteg további költség. Az állásfoglalás félig-meddig elismeri ezt, amikor azt kéri, hogy az egyszerűsítés őrizze meg a szociális jogokat, de nem mondja meg, hogyan egyeztethető össze a kettő.
A szubszidiaritáson alapuló megközelítés abból állt volna, hogy a tagállamok maguk határozzák meg saját szociális célkitűzéseiket, az uniós forrásokat mérhető eredményekhez kössék a kiadási arányok helyett, és megszüntessék az átfedéseket a szemeszter, az ESZA+ és a nemzeti helyreállítási tervek között. A Parlament kérhette volna a meglévő szociális kiadások hatékonyságának független értékelését, mielőtt további 20 milliárdot követel. Nem tette.
Az állásfoglalás nem teremt jogi kötelezettségeket, de megerősít egy dinamikát: egy olyan Unióét, amely célkitűzéseket és mutatókat termel, és a tagállamokra hagyja, hogy előteremtsék a pénzt és szembenézzenek a választókkal. A 2026. március 11-i szavazás széles többséget mutat e megközelítés mellett. A 208 nem és a 20 tartózkodás emlékeztet arra, hogy egy kisebbség elutasítja a gazdasági koordináció hatókörének kiterjesztését valamennyi szociális politikára.
A szegénységből nem mutatókkal lehet kijutni, hanem munkahelyekkel és növekedéssel.
Az Európai Parlament olyan állásfoglalást fogadott el, amely az európai szemesztert szociális célkitűzéseket termelő gépezetté alakítja, anélkül hogy hozzányúlna azokhoz a mechanizmusokhoz, amelyek valójában a kiadásokról döntenek. A szavazás (404 igen, 208 nem, 20 tartózkodás) nem teremt jogi kötelezettséget, de irányt szab: egy olyan gazdasági koordinációét, amelyre egyre több feladat hárul, miközben a politikai költséget senki nem vállalja.
Az európai szemeszter a tagállamok gazdaság- és költségvetéspolitikájának éves koordinációs ciklusa. Azzal, hogy a szociális jogok európai pillérének célkitűzéseit referencia-kritériumként építi be, a Parlament azt akarja, hogy a szegénység, a fiatalok munkanélkülisége vagy a fogyatékossággal élők foglalkoztatási szakadéka ugyanannyit nyomjon a latban, mint az államháztartási hiány. A probléma nem e valóságok mérése, hanem annak hite, hogy a további mutatók rendszere munkahelyeket teremt vagy kiemeli a gyermekeket a szegénységből. Minden új célkitűzés egy újabb jelentéstételi réteget ad hozzá, nem egy eurónyi növekedést.
A Parlament emellett legalább 20 milliárd eurós külön költségvetést követel az európai gyermekgaranciára, valamint az ESZA+ források 5 százalékának minimális elkülönítését a gyermekszegénységre. Ezek az összegek a költségvetési hatóságnak szólnak, de semmit nem mondanak arról, hogyan költik el a pénzt. A strukturális alapok tapasztalata azt mutatja, hogy a lehívási arányok és a kiadások hatékonysága jelentősen eltér a nemzeti közigazgatások szerint. Kiadási minimumot szabni eredményhez kötött feltételek nélkül annyit tesz, hogy azokat a tagállamokat jutalmazzuk, amelyek a legtöbbet költik, nem azokat, amelyek eredményeket érnek el.
Az állásfoglalás kimondja, hogy a szemeszternek tiszteletben kell tartania a szubszidiaritást és a nemzeti hatásköröket. Ugyanakkor azt kéri, hogy az országspecifikus ajánlások értékeljék a nemzeti költségvetések megfelelését a gyermekszegénység elleni küzdelemre elkülönített minimális forrásoknak. Más szóval Brüsszel határozná meg a kiadási prioritást, a tagállamok pedig viselnék a végrehajtás politikai felelősségét. Ez a felelősségátruházás hatalomátruházás nélkül pontosan az, amiért a polgárok az Uniót bírálják: máshol eldöntött célok, itt viselt költségek.
A Parlament azt is kéri, hogy a szociális partnereket és a civil társadalmat rendszeresen vonják be a szemeszterbe. Papíron ez jó szándék. A gyakorlatban kötelező konzultációkat és határidőket ad hozzá, anélkül hogy tudnánk, ki dönt végső soron. Egy adminisztratív egyszerűsítésre váró kkv számára minden újabb irányítási réteg további költség. Az állásfoglalás félig-meddig elismeri ezt, amikor azt kéri, hogy az egyszerűsítés őrizze meg a szociális jogokat, de nem mondja meg, hogyan egyeztethető össze a kettő.
A szubszidiaritáson alapuló megközelítés abból állt volna, hogy a tagállamok maguk határozzák meg saját szociális célkitűzéseiket, az uniós forrásokat mérhető eredményekhez kössék a kiadási arányok helyett, és megszüntessék az átfedéseket a szemeszter, az ESZA+ és a nemzeti helyreállítási tervek között. A Parlament kérhette volna a meglévő szociális kiadások hatékonyságának független értékelését, mielőtt további 20 milliárdot követel. Nem tette.
Az állásfoglalás nem teremt jogi kötelezettségeket, de megerősít egy dinamikát: egy olyan Unióét, amely célkitűzéseket és mutatókat termel, és a tagállamokra hagyja, hogy előteremtsék a pénzt és szembenézzenek a választókkal. A 2026. március 11-i szavazás széles többséget mutat e megközelítés mellett. A 208 nem és a 20 tartózkodás emlékeztet arra, hogy egy kisebbség elutasítja a gazdasági koordináció hatókörének kiterjesztését valamennyi szociális politikára.
A szegénységből nem mutatókkal lehet kijutni, hanem munkahelyekkel és növekedéssel.
